Elengedés, lezárás

Az egyik téma, amivel az emberek asztrológushoz fordulnak, egy adott élethelyzet elengedése, lezárása. Tegyem, vagy ne tegyem. Az asztrológia segíthet a döntésben, de döntenie, és a döntés következményét felvállalnia, mindenkinek magának kell. Fém elemmel a képletünkben belemerevedhetünk a saját elképzelésinkbe. Föld elemmel nehezen változtatunk, beleragadunk helyzetekbe, kapcsolatokba. A Tűzzel viszont hirtelen hozhatunk elhamarkodott döntéseket. Mérlegelünk, hogy mi a jó és mi a rossz számunkra egy adott kapcsolatban, élethelyzetben. Viszont befolyással vannak ránk a régmúlt családon belüli tapasztalatai, a közvetlen környezetünkben és a külvilágban látottak, hallottak. A média szívesebben tolja ránk a negatív eseményeket, mint amikor valami örömteli történik. Illetve az emberek is a panaszkodásra hajlamosabbak, ahelyett, hogy a dolgok jó oldalát keresnék. Ezek miatt azt gondoljuk, hogy a jelen helyzetünk mennyivel jobb, mint xy-é, és nem merjük meglépni, ami már időszerű ahhoz, hogy tovább tudjuk haladni és fejlődni jelen inkarnációnkban, és olyan életet élhessünk, amit valójában szeretnénk. Struccpolitikát folytatunk, a "majdnem jó"-ban időzünk, mert nem tudunk hinni benne, hogy ennél jobb is várhat ránk, hisz a külvilág nem ezt tükrözi. A képletben látszik, hogy aktuálisan melyik az az életterületünk, ami hangsúlyos, amivel kapcsolatban biztos, hogy feladatokat is kapunk. Emellett persze az élet egyéb területei sem állnak meg, de könnyebben érünk el sikereket, ha arra fókuszálunk, ami jelenleg energetikailag is támogatva van. Ezt akkor nehéz megtenni, ha az előző időszak feladatát nem oldottuk meg teljesen, és még mindig azzal foglalkozunk, ami már nem időszerű.
Épp ezért hasznos, ha ismerjük a születési képletünket, mert egy olyan élethelyzetben, amiben nem érezzük jól magunkat, rámutathat a megoldás útjára, rálátást adhat negatív, berögzült mintáinkra. Ezek feloldása nem biztos, hogy egyedül sikerül. Van, akinek elég a felismerés hozzá, de akinek nem, annak az AnaLog módszerrel tudok ebben segíteni.

Megosztok egy cikket arról, hogy mennyire fontos a kommunikáció a lezárás folyamatában, és hogy az elválás még nem jelent lezárást.

Sárvári György: A lezárás szabadsága

Amikor úgy érezzük, hogy már nem tudunk fejlődni egy kapcsolódásban, vagy ha akadályoz minket, akkor a végére kell járnunk és ha nem marad más, le kell zárnunk. A lezárás kultúráját nagyon kevesen ismerik és alkalmazzák. A legtöbben nem a kapcsolatra, hanem a félelmeikre, a vélt előnyökre vagy hátrányokra, a sérülésre vagy a fájdalomra gondolnak és elkerülik vagy elhúzzák, a lezárást.
Maga a lezárás módja sem világos sok ember és vezető számára, ezért gazdasági előnyök, veszteség elemzés, biztonsági szempont, kockázatcsökkentés, taktikázás előzi és hatja át magát az elválást. Az elválás azonban még nem lezárás.
A lezárás helyesen mindig egyféleképpen történhet meg. A tiszta kimondása által a kapcsolati elakadásnak, szemtől szembeni elbúcsúzva egymástól mind üzleti, mind személyes esetben. Ha az egyik fél nem hajlandó beleállni a személyes térbe, akkor marad az elbúcsúzás levélben vagy telefonon. Előtte azonban mindent meg kell tennünk, hogy elérjük a személyes lezárás lehetőségét, ami segít a lélektani feloldásban.
A valódi lezárás egy utolsó tanítás és tanulás, mert az őszinte elengedésben mindig benne van a megújulás reménye is. Az életben nincsenek végleges dolgok, de van időkapu, amely bezárulhat. Az időkapu az a belső homokóra, amely lassan pereg le bennünk, végül elfogy. Ezt mindenki belülről érzi, ha nem képzeleg és a vágyai nem írják benne felül a realitást. Ha elfogy, akkor a kapcsolat lezárult, akkor is ha látszólag folytatódik. (Sokan hullazsákot cipelnek a hátukon, tele halott, látszat kapcsolatokkal.)
A lezárás utolsó fázisa a záró beszélgetés, amelyben még van egy résnyi remény. Ha ott valódi beleállás, szembenézés és bocsánatkérés jelenik meg, akkor kaphat a kapcsolat egy utolsó utáni esélyt. Nem biztos, hogy ez azonnali folytatást jelent, de a megújulás mustármagnyi reménye megmarad általa. Ez azonban csak a mély belátásból és nem a taktikai egyensúlyozásból fakadhat. Azt is mondhatnám, az utolsó beszélgetés egyfajta utolsó tesztje a döntésünknek. Ha valaki elkerüli, vagy csak látszólag vesz benne részt és nem néz benne szembe önmagával, a teszt megerősíti a döntést és pontot tesz a folyamat végére.